Funkcionális elemek Saxon-Szász János műveiben

MADI ART PERIODICAL No. 5.
Funkcionális elemek Saxon-Szász János műveiben

Írta: Beke László

Saxon-Szász János geometrikus művészete az elmélet számára, illetve a közönség számára is jó példákat nyújt arra, hogy megmutassuk: a felhasználható eszközeik hasonlósága ellenére a tudomány és a művészet MÁS (majd mikor ezt az alapigazságot végiggondoltuk, rájövünk, hogy a két diszciplína célkitűzéseit tekintve mégiscsak közelít egymáshoz).

SAXON-SZÁSZ János (H) Meditatív struktúrák II. 1995

Egy másik alapigazság, amelyre itt rávilágíthatunk, hogy minden geo

metrikus művésznek van valamilyen elmélete, azonban a nézőnek nem kötelessége ezt elfogadni, más szóval, a művész nem elméleteket közöl vizuális eszközökkel. Továbbá, összeállíthatók ugyan az elemei egy általánosabb geometrikus nyelvezetnek, amelyet a geometrikus művészek maguk között egyfajta közös nevezőnek tekintenek, mégis, minden egyes művész elméletében külön el kell mélyednünk, annak minden egyes művét külön “meg kell tanulnunk”. (Annak ellenére, hogy a művek minden előzetes “tudás” nélkül is “élvezhetők”.)

Saxon-Szász koherens elméletet hozott létre, a “polidimenzionális univerzumok” elméletét. Ez egy egységes világmagyarázat, melyben szerepet kap a pont, az egyenes (a vonal), a különböző sík- és térbeli idomok, és amely nem áll ellentmondásban korunk tudományos világképével sem, mindazonáltal tele van egyéni megfogalmazásokkal és szubjektív kifejezési kísérletekkel. A művész annak az alapélménynek a kifejezésére törekszik, hogy a világegyetem szerkezetében lenyűgöző rend uralkodik, s a rendszer a végtelenül kicsi (nano) dimenzióstruktúráktól a végtelen nagyokig (giga) terjed. (Itt kapcsolódik a mai tudományos fraktál- és káoszelméleti meggondolásokhoz.) Egyazon végtelen folyamat kiemelt részei vagyunk mindannyian, s ennek a folyamatnak az egyes konkretizációi az egyes művek is. A világ rendszeréről alkotott sejtés egyben a világ keletkezéséről vallott elképzelés is, mely a művészi alkotás motivációja. (Kulcsszó itt a “kreáció”, a szó teológiai “teremtés” és “a 20. századi nonfiguratívoknál és konstruktivistáknál” esztétikai “alkotás” értelmében.) Más geometrikus művészekhez képest, akik a teológiai imitációtál és a szolgai másolástól való féltükben a mértani alapelemekből való építkezés módszerét választották, Saxon-Szász egy világérzés kifejezéséhez keresett nyelvezetet s találta meg a geometriát.

A művészi, helyesebben művészet egyéni sajátosságait a “dimenzióátlépés” értelmezéséből tudjuk levezetni. Invenciója, a “dimenzióceruza” nagyon is képszerű metafora, melynek segítségével – akárcsak Kleenél – a pont mozgatásával átléphetünk a vonalba, onnan pedig a síkba, de léptéket is válthatunk, az egyre apróbb és finomabb elágazások, vagy ellenkező irányban akár a galaxisok felé is. Ha a léptékváltások sorát folyamatnak tekintjük, az természetesen megfordítva is működtethető, ekkor a vonalak síksűrítményként foghatók fel, a pont pedig maximális tömörségűvé válik. Konkrét művekben a dimenzióváltás egyik jellegzetes esete, hogy egy nagyobb négyzet csúcsainál kis négyzetek csokra keletkezik, majd így tovább (Dimenziósakk), máskor a négyzet oldalai mentén születnek kisebb négyezetek, ezek mellett pedig ismét kisebbek (Polidimenzionális fekete négyzet). Mintha az oldalvonalak váltak volna egyre cizelláltabbá, ismét egy analógia a fraktálokkal. Ha viszont a művész azt akarja érzékeltetni, hogy egyes (téglalap alakú) képmezők egyre keskenyebbé válnak, majd az emberi szem számára vonalakká sűrűsödnek, elképzelhető, hogy 3 vagy négy lépcsőzet után vékony és valószínűtlen hosszúságú sávok fognak kiállni a képmezőből (Dimenziósűrítés, Dimenzióantennák). Ez az eljárás nyilvánvalóan forma- és kompozícióellenes, míg a “cizellálás” új ornamentikák lehetőségeit hordja magában. A léptékben lefelé bontás segítségével az is elérhető, hogy egy fehér sávként jelentkező osztás sokszorozásaként egy fehér hálózaton át végül olyan színmezőrendszer keletkezik, ahol a fehér mint háttér és a színes alakzat kiegyensúlyozza egymást (Immateriális átjárás).

Megjegyzendő, hogy az ornamentális lehetőségek összefüggnek az egyes művek dekoratív értékeivel, melyek a homogén színmezőkből és a shaped canvas-szerű határvonalakból adódnak. Mindebből pedig arra következtethetünk, hogy egy-egy négyzetes rendszer könnyen és ugyanakkor meglepő formai eredménnyel transzponálható háromszöges vagy körkörös rendszerré.

A Dimenzióantennák (és más hasonló című képtárgyak) léte azt sugallja, hogy Saxon-Szász munkássága megközelíthető pusztán nyelvi úton is. A kép felső szélétől a belseje felé elindul egy egyre keskenyedő “hasíték”, vagy éppen kiemelkedik az “antenna”, egy “nyél” vagy “csáp”, esetleg “fogantyú”. Más képek (Dimenzióbillentyűk, Dimenziókapuk) csaknem minden esetben “lépcsőzetesek”. A megnevezés minden esetben funkcionális műveletekre és lehetőségekre utal. A fogalom képzését tekintve metafora vagy helyhez tapadó utalást tartalmazó metonímia, a rész és az egész viszonyával operáló szinekdoché.

SAXON-SZÁSZ János (H) Dimenziósakk