Eduard Antal művészi világa – Pápai Emese megnyitója

MADI ART PERIODICAL No. 9.

Eduard Antal művészi világa 

Írta: Pápai Emese

A természet: Tőle tanulok, benne minden indokolt, logikus, a lényegét tekintve egyszerű, öntörvényű. Igyekszem megérteni, hogy én is csak egy része vagyok, ő pedig a világűr részét képezi; mindezt igyekszem felismerni és mindenek között magamra találni. Ahogyan a természet a maga átváltozásaiban újat teremt, ugyanúgy igyekszem keresni, álmodni és alkotni. A feszültségben a nyugalmat, a szüntelen nyugtalanságban az egyensúlyt keresem. (Eduard Antal)

Kedves Művész Úr, Tisztelt Közönség!

“A festészetnek, akár bármely művészetnek, nem lehet természetes és végső célja a tárgyak közvetlen ábrázolása. Legmagasabb rendű célja, hogy sajátos nyelvén eszmék kifejezője legyen. A művész szemében, helyesebben annak a szemében, aki célul tűzte ki maga elé, hogy kifejezze az abszolút lényeget, a tárgyaknak mint olyanoknak nincs értékük. Számára azok csak jelekként létezhetnek. A tárgyak egy végtelen ábécé betűi, amelyekből csak a tehetség képes szavakat összeállítani” -mondta Albert Aurier

Eduard Antal művészi világa eleve feltételezi a múlt század elején született “képi matematikát”, azaz az absztrakciót.

Mondrian, Kandinszkij, Malevics – hogy csak a legnagyobbakat említsem – következetesen végigvitt művészi hátraarca a nonfigurativitással az ábrázolhatóság teljesen új lehetőségét teremtette meg a későbbi művészgenerációk számára. Azóta, megszabadulva korábbi képző és leképező funkciójától és hagyományos szerepkörétől, a művészet az önmeghatározásért és a létjogosultságért küzd.

Mondrian végletekig sarkított dogmatikus racionalizmusa, Kandinszkij homályos miszticizmusa, Malevics erősen intellektuális ízű szuprematizmusa csak néhány kiindulási pont, felvillantott lehetőség az elvonatkoztatás terén. Vitathatatlan tény viszont, hogy értelmezésük és újraértelmezésük, illetve bonyolult viszonylatrendszereik mentén formálódott, kristályosodott ki az a nonfiguratív művészi nyelvezet, amely elvont eszmék és letisztult szellemi tartalmak közvetítésére hivatott.

Mi köze mindehhez Eduard Antalnak?

A kérdés természetesen költői, hiszen alkotásait áthatja elődeinek egyéniségén átszűrt tanulsága, az a szakmabeli és elméleti tudás, amely tehetséggel párosulva lehetővé teszi és hitelesíti a személyes mondanivalót, az önkifejezést.

“A természet. Tőle tanulok, benne minden indokolt, logikus, a lényegét tekintve egyszerű. Igyekszem megérteni, hogy én is csak egy része vagyok, ő pedig a világűr részét képezi”-   vallja Eduard Antal és igen valószínű, hogy ez a panteizmus személyiségének egyik meghatározó vonása. Ez egyéníti művészetét, emeli a skatulya fölé, amelybe kiváló nonfiguratív elődeit és kortársait általában sorolni szokás.

Eduard Antal konkrét művész, akinek szelíd geometriáját a 60-as évek óta monokrómia és abszolút formai tisztaság jellemzi. Itt kiállított 17 műve lényegében egyetlen téma variációi fehérben, négyzetre vetítve, ha úgy tetszik négyzetbe zárva. Ezt a fantasztikus művészi ökonómiát hangsúlyozza paradox módon az a néhány visszafogott piros, kék színfolt, hajló, önmagába visszakanyarodó forma is, ami megbontani nem képes a kompozíciók eredendő szögletes rendjét és letisztult belső harmóniáját.

Alkotásain a szabályos geometrikus formák belakják, kitöltik a számukra felkínált teret, a vászon valóságát, amire a szövet durvább textúrája irányítja a figyelmet.

Más alkotásain a formák szabadabbak, kinyílnak és bezárulnak, elfordulnak és visszafordulnak, előre és hátra mozdulnak, torlódnak a térben, kihasználva az árnyék adta plasztikus lehetőségeket és ez magyarázza a MADI csoporthoz csak lazán kapcsolódó művész jelenlétét ebben a galériában.

Mondanivalómat Kandinszkij egy ide illő idézetével szeretném zárni: “Az egyensúlyok és az arányok nem a művészen kívül, hanem benne vannak.” Gratulálok a Művésznek!

Kapcsolódó oldal:
Eduard Antal kiállításának képei az MTA-MADI Galéria oldalán