A szuprematizmustól a supreMADismusig

MADI ART PERIODICAL No. 8.
A szuprematizmustól a supreMADismusig

Írta: Dárdai Zsuzsa

MADI (Mozgás-Absztrakció-Dimenzió-Invenció)

Malevics, Tatlin, Rodcsenko, El Liszickij, a holland Mondrian, Van Doesburg, a magyar Kassák, Moholy-Nagy, Péri – az avantgárd óriásai, a konstruktivizmus mesterei. Művészek, akik a történelem egy szeletében, társadalmi és egyéni sorscsapdában, isteni talentummal megáldva felépítették a Konstruktivizmus Tornyát. Ésszel, szívvel és invencióval, minden jó felé igyekvőnek szánva. A Torony azóta is áll, látogatottsága folyamatos. Befogadó és alkotó egyéni kvalitásának megfelelően vesz magának a felhalmozott művészetkincsekből. Van, aki csak bekukkant és elemel egy-két tégladarabot, de a nyomkövetők is itt élnek. Ők a kortárskonstruktőrök: konkrét művészek, madi művészek, neo-geósok. Ők azok, akikben lappangó elemként tovább él Malevics szuprematizmusa, akik tovább kutatják a geometriában a mindenség alapelemeit, mert meggyőződésük, hogy ott van a lelőhely.

Gottfried Honegger svájci konkrét szobrász szerint: “Amikor Istennek az az ötlete támadt, hogy megteremti a világot, szükségszerű volt hogy előbb megteremtse a geometriát, mert nélküle nem tudta volna létrehozni a világot”. Carmelo Arden Quin, a MADI mozgalom  alapítója hasonló egyértelműséggel vallja: “Geometria nélkül nem lehet élni: geometrikus a Földünk, a Nap, amely körül forog, a bolygók pályája, az ágy, amiben alszunk, szeretkezünk, az asztal, amin eszünk, írunk, a tányérok, amelyeken az étel van, a váza, amibe a vizet töltjük, a konyha használati eszközei, mind-mind geometrikus formák. A legcsodálatosabb szerv, amely nélkül nem jöhetett volna létre a mi civilizációnk: a szem, geometrikus forma, de egyben MADI objekt is, telve mozgással, dinamizmussal.”

Én is itt élek, velük. A falakon és minden talpalatnyi helyen geometrikus festmények, koplanálok, mozgó térobjektek. A latin-amerikai Arden Quin és Bolivar, a francia Branchet és Froment, az olasz Presta és Zangara, a belga Faucon és Lambelé, a szlovák Hulik és Drugda, a magyar Fajó és Saxon munkái. Egy kis csokorra való a nemzetközi MADI művészek mű-folyamából.

Hogy utat nyissanak a végtelennek, a madisok lebontották a műveket határoló kereteket, kibújtak a négyszög szorításából, a derékszög és a három alapszín doktrínájából. Játékos formákkal, színes, többszögű alakzatokkal kergetőznek, és közben továbbra is hisznek az elődök által megálmodott emberibb jövőben.

Carmelo Arden Quin a művészet mibenlétét egy virághasonlattal fejezi ki: “Mit jelent egy szál virág” Mit ábrázol, mit szimbolizál? Semmit, egyszerűen van. És ez csoda. Hogy ez a csoda miből áll össze, ha felbontjuk? A formából? A színből? Az illatból? És mit jelent a forma, az illat, a szín? Önmagán kívül semmi mást. Ugyanez érvényes a geometrikus művészetre is, ami szintén önmagáért van. Az, ami.

Kassák Lajos 1922-ben a Képarchitektúra című írásában szinte szóról-szóra ugyanazt fogalmazta meg, amit Carmelo Arden Quin: “A képarchitektúra nem hasonlít semmire, nem mesél el semmit, és nem kezdődik el sehol, és nem végződik be sehol. Egyszerűen van.” A térbe kilépés szándékának jeleként értelmezhetjük a képarchitektúrákon megjelenő vörös, fekete és szürke téglalapok világos mélységbeli elkülönülését is.

A MADI, éppúgy, mint a konkrét művészet, az impresszionizmus, a kubizmus, a fauvizmus, a futurizmus, a dada, a szürrealizmusaz orosz szuprematizmus és a konstruktivizmus örökségét viszi tovább. Ha analizáljuk ezeket a művészeti mozgalmakat, láthatjuk, hogy mindegyik egy-egy koncepció mentén haladt. A fauvizmus az első a közvetlen természeti látványtól való elszakadásban. A kubizmus a látvány szilárd vázát keresve mértani formákká: háromszögekké, négyszögekké, körcikkeké bontotta fel a képi motívumokat. A gyorsaság, a dinamizmus, a mozgás koncepciója a futurizmusé, mondhatjuk, az első mobilt a futuristák készítették. A dadáé a provokáció, a tagadás, de az abszurd is, a szabadversek, amelyek megalapozták a szürrealizmus álom-automatizmusát. A tárgynélküli világ Maleviccsel és a szuprematizmussal érkezett meg, és a konstruktivizmus kibontakozásához vezetett. Természetesen minden az impresszionistákkal kezdődött, az impresszionizmus vetett véget az akadémizmusnak, nyitotta meg a művészetet a tér felé, hozta el a szabadság levegőjét.

Ezek nagyszerű tények, ugyanakkor sehol nem találkozunk a poligonalitás problematikájával. Mintha az elődök nem ismerték volna fel, vagy nem akarták volna felismerni, bár a szó, mint matematikai, mértani fogalom köztudott volt, sőt kompozíciós elemként egy-egy négyzet felületén meg is jelent. Vajon a konstruktív, konkrét művészek általában miért ragaszkodtak a derékszög alkalmazásához, miért ragaszkodtak a négyzethez, téglalaphoz, amely keretbe zárta őket? Miért nem választották a háromszöget, az ötszöget, hétszöget, amelyek képesek megnyílni a végtelen felé? Ez a dimenzióváltás hiányzott a képzőművészetből, ezért kellett létrejönnie a MADI-formának: hogy a festészet felületét, amely évszázadokon át be volt zárva a keretbe, a derékszögbe, kiszabadítsa onnan.

Ami a különféle országokból származó művészek roppant változatos társaságát összefogja, nem más, mint az a vágy, hogy a MADI égisze alatt közösen állítsanak ki, az alkotói szabadság bizonyos alapelveihez tartsák magukat, ennek szellemében találkozzanak, és abban a szolidáris lelkületben szervezzenek közös tevékenységeket.

Érdekes megfigyelni a különféle országok közötti jelentékeny eltéréseket. Franciaország, bizonyos történelmi és politikai okok miatt mindig is nagyszámú konstruktív művésszel számolhatott. Életük bizonyos szakaszában szinte valamennyien megfordultak Párizsban: Malevicstől Mondriánig, Vantongerlotól Van Doesburgig. Ugyanakkor jó néhány francia művész is dolgozott ebben a tendenciában: Hélion, Herbin, Gorin és mások. A francia MADI művészek általában nagyobb koherenciára és szigorra törekednek, és alkotásaikban felismerhető a kubizmusból származó analitikus logika, valamint a színek összefüggéseinek felfejtésére irányuló szándék.

Az olaszok a futurista hagyományokra építenek, több olasz MADI művésznél megfigyelhető az erővonalak használata, ahogy a madi-objektek, bizonyos teátrális játékossággal minden irányban a végtelenre törnek. Ugyanakkor jellemző a fantázia, a színek és formák gazdagsága.

Az észak-amerikaiak a formák burjánzásában és látványosságában élik ki magukat, egyfajta MADI-barokk stílus jellemzi őket, míg az alapító dél-amerikaiak az indián kultúrában gyökerező, színes, invenciózus megoldásokat alkalmazzák.

A magyarok büszkén vallják, hogy az 1916-ban először megjelent és a napjainkra is kiható MA folyóirat által képviselt konstruktív művészet örökösei, s olyan kiemelkedő személyiségek utódai, mint Kassák Lajos (a MA alapítója és szerkesztője), Moholy-Nagy László és Péri László, s magukat tekintik legalkalmasabbnak arra, hogy e három alkotó nagyon személyes és roppant fontos munkásságát folytassák.

Bár a háborús évek, majd a művészetben egyeduralkodóvá vált szocialista realizmus hosszú ideig Magyarországon is elnyomta a geometrikus irányzatokat, ám a hatvanas években színre lépő második generációs avantgárd művészek (Bak Imre, Fajó János, Keserü Ilona, Csiky Tibor, Haraszty Istvántudatosan nyúltak vissza ehhez az örökséghez és szervesen építkeztek rá. Fajó János a hetvenes évektől konstruktív szellemiségű alkotóműhelyt (Pesti Műhely) szervezett, kiállítótermet (J. Galéria) vezetett, és ma is működő nyári szabadiskolát visz. Saxon és én a kilencvenes évek elején Párizsban találkoztunk először a madisokkal és Arden Quinnel. A MADI szellemisége rögtön megragadott bennünket, és elhatároztuk, hogy megismertetjük a kortárs magyar konstruktív, geometrikus művészeket is az interMADIval. A műterem-látogatások során nem volt nehéz a kereteket szétrobbantó formázott festményekre, mobil szobrokra, plexiből készült, fénnyel és üres terekkel operáló geometrikus alkotásokra bukkanni. A hetvenes évekig visszanyúló válogatásból először 1993-ban, a Győri Műcsarnokban, majd Budapesten a Kassák Múzeumban rendeztünk kiállításokat. A magyarországi MADI történések első fontos eseménye az 1995 júniusában – Moholy-Nagy születésének 100. évfordulójára – Győrött, a Vár-Art Galériában megrendezett Nemzetközi MADI Fesztivál volt: a MADI szellemiségének megfelelő gazdag programmal, és a képzőművészeti kiállítás mellett Reményi Attila zeneszerző MADI kompozíciójának ősbemutatóját hallhattuk a Győri Ütőegyüttes előadásában.

A világ különböző országaiból származó alkotók felajánlották műveiket, és jelenleg 15 ország több mint 100 művésze tartozik a Mobil MADI Múzeumhoz. A még végleges otthonra nem talált Mobil MADI Múzeum anyagából a környező országokban folyamatosan szervezünk bemutatkozó kiállításokat.

Nagyszabású rendezvényeink közül megemlíthetjük az 1998-ban Győrben megrendezett EURO-MADI Fesztivált, amelyen a Múzeumhíd projekt és a képzőművészeti kiállítás mellett megjelent a MADI nemzetközi folyóirat.

2002-ben Kassák és a MADI ma címmel a helyi művészettörténeti tényekre épülő nemzetközi művészeti fesztivált, kiállításokat és konferenciát rendeztünk öt helyszínen, így Szlovákiában Pozsonyban és Érsekújváron, továbbá Budapesten is. Ez alkalommal került sor Sáry László kortárs zeneszerző Kassák és a MADI című kompozíciójának ősbemutatójára. A fesztivált egy évvel később Párizsban is megrendeztük.

De a legutóbbi eseményként megemlíthetjük még a Párizs-Győr-Bratislava vonalon végiggördülő mobil tematikus kiállítás-sorozatot. A világ különböző pontjain újra és újra kiállítások, konferenciák, fesztiválok nyílnak Párizsban, Madridban, Budapesten, Milánóban, Nápolyban és Moszkvában, az utóbbi években pedig már múzeumok is Gallaratán (Olaszország), La Platában (Argentína), Dallasban (USA) és Sobralban (Brazília). Mindez azt jelzi, hogy a MADI nem hazudtolja meg önmagát. Nagy a mozgásigénye, nem egy lezárt művészettörténeti kategória, hanem felszabadult, vidámsággal, játékossággal, szellemességgel és szellemiséggel telített élő valóság.

A geometrikus művészet története a XX. század elejétől, a szuprematizmustól a kortárs geometrikus művészeti mozgalomig a MADI-ig ível. A supreMADIsm Fesztivál – a szókombináció Saxontól származik, akiben lappangó elemként továbbélt a szuprematizmus szelleme és a kilencvenes években készített azonos elnevezésű festmény-objektjekteket –  gondolatiságát éppen az adta, hogy visszavezessük a lassan klasszicizálódott geometrikus irányzatokat a geometrikus művészet bölcsőjéig, Moszkváig. A Fesztiválnak, túl azon, hogy lerójuk tiszteletünket az orosz konstruktivizmus mesterei előtt, legfőbb célja a kulturális cserekapcsolatok további erősítése, konkrétan orosz képzőművészek meghívása a magyarországi Mobil MADI Múzeum közgyűjteményébe és a nemzetközi MADI mozgalomba, amely 2006-ban ünnepli működésének 60. évfordulóját.

“… csak az emlékezés van abban a helyzetben, hogy megragadhatóvá tegye számunkra egy történés értelmét és mélységét, mert szükségünk van bizonyos nézőpontra és bizonyos távolságvételre, hogy kibetűzzük a nekünk szóló üzenetet.” Az emlékezés/tiszteletadás révén a MÚLT a jelen szívébe kerül, jelen van a MA-ban,  a JÖVŐ sejtjei pedig a jelenből sarjadnak tovább. A “supreMADIsm” művészeti fesztivállal ezt a szellemi folyamatot kívánjuk végigjárni, megörökíteni és a művészettörténet részévé tenni, Moszkvában.