Ízelítő – Mobil MADI Múzeum

MADI ART PERIODICAL No. 7.

Ízelítő – Mobil MADI Múzeum

Írta: Ordasi Zsuzsa

József Attila Művészti Centrum, 2005. január 13.

“Mobil MADI Múzeum” az itt látható kiállítás címe. A múzeum szó kapcsán egyértelműen épületre is gondolunk: a múzeum az épületében őrzi a műtárgyakat, s a gyűjtemény anyagát mutatja be vagy a gyűjtemény anyagából válogatva rendez kiállításokat. Ezzel szemben a “Mobil MADI Múzeum” épület nélküli intézmény, egy 1995-ben létrehozott alapítvány, amelynek tulajdonában vannak azok a művek, amelyekből most itt ízelítőt kaphatunk Dárdai Zsuzsa művészetkritikus és Saxon Szász János képzőművész, a magyar Mobil MADI Múzeum alapítóinak-kurátorainak válogatásában.

Gianfranco NICOLATO (I) objektje

A magyarországi Mobil MADI Múzeum, amelyről érdemes megjegyezni, hogy ma a világon a legnagyobb, anyaga nemzetközi, 15 ország 80 képzőművészének 200 alkotásából tevődik össze a gyűjteménye, amelyben képek, szobrok, de inkább a művészeti ágak hagyományos határainak széttörése nyomán született művek, s mintegy 100 grafika található. A műalkotások száma folyamatosan gyarapszik, ami annak köszönhető, hogy Dárdai Zsuzsa és Saxon-Szász János irigylésre méltó lelkesedéssel és odaadással dolgozik a gyűjtemény ápolásán, őrzésén és fejlesztésén és bemutatásán Magyarországon és külföldön egyaránt.

A Dárdai-Saxon-Szász művészetkritikus-művész párosnak az 1990-es évek elejétől meghatározó szerepe van abban, hogy a nemzetközi összetételű csoport ma is összetart, valamint azt is elérték, hogy ma már presztízse van annak a művészek körében, hogy műveik bekerüljenek ebbe a – nyugodtan állíthatjuk – változatos, sokoldalú, színes és igen jelentős kollekcióba. Csak az elmúlt évben 17 új munkával bővült az anyag: a MADI-művészek fontosnak tartják, hogy műveikkel jelen legyenek abban a gyűjteményben, amely mind történeti aspektusból, mind pedig a nemzetköziség szempontjából talán a legteljesebbnek tekinthető, hiszen képes reprezentálni a MADI mozgalom alapvető kollektív célkitűzéseit, ugyanakkor önálló individuumként tevékenykedő alkotóinak egyéni művészetét.

A magyar MADI-alapítvány – most már mondhatni, bizonyos –  rendszerességgel megjelenteti a MADI-folyóiratot, amelynek egyes, nagy gonddal összeállított és sajátos megjelenésű, rendkívül karakteres és többnyelvű számaiban történeti jellegű tanulmányok és az egyes alkotókról készült monografikus cikkek, valamint interjúk kellő nyitottsággal mutatják be a csoport tevékenységét, sok-sok reprodukcióval a jelentős reprezentatív művekről.

A MADI mozgalom fontos fejezet a 20. század második felének művészetében, mégis azt gondolom, hogy nem haszontalan felidézni, mit is fed ez az – egyetemes latin kultúrán alapuló, ezért minden nyelven érthető – mozaikszó, amely összefoglalja ennek a művészeti irányzatnak, irányultságnak az alapelveit. Movement-Abstraction-Dimension-Invention, azaz Mozgás-Absztrakció-Dimenzió-Invenció. Olyan elvekről van szó, amelyek a 20. század első felében lezajlott művészeti kutatások eredményei nyomán alakultak ki, a történeti avantgárd irányzatok, úgymint a fauvizmus, kubizmus, futurizmus, dada és konstruktivizmus tanulságaira támaszkodva formálódtak, s ezek nyomán kristályosodtak ki.

Carmelo Arden Quin, a ma 91 éves uruguayi képzőművész alapította a kezdettől fogva nemzetközi csoportot, s azonnal kiállítást is rendezett Lucio Fontana segítségével, az induló művészek munkáiból 1946-ban Buenos Airesben, majd 1948-ban Párizsban. Még ugyanakkor Arden Quin meg is fogalmazta a MADI kiáltványát: az 1946-os kiáltványban a hangsúly a bármiféle reprezentáció és jelentés elvetésére esett, az 1948-as kiáltványban pedig a mozgás fontosságát emelte ki: beemelni az idősíkokba a geometrikus időt a geometrikus formák mozgásával. A coplanal, a manipuláció és egyben kooperáció a síkokkal, amelyek – ellentétben a négyzetbe szorított sík felületekkel –  szabadon mozognak a térben. A felületek kilépnek a négyzetbe, négyszögű síkba szorított keretekből, önmaguk formái alkotják egyben a mű kereteit, amelyek, éppen a mozgás bevezetésével, sok esetben mobilok.

Cajsta HOMSTRAND (S) objektje

A kiállításon is láthatók olyan művek, amelyek a mozgás lehetőségeit aknázzák ki: ez nyilvánvalóbban jelenik meg a mobil szobrok esetében, mint például Galgóczy György alkotásán, de a művet szemlélő is aktívan részt vehet a mű alakváltozásainak létrehozásában, mint például az olasz Gianfranco Nicolato munkájában rejlő -szinte korlátok nélküli -szabad áthelyezési játékban, vagy a két szlovák művész, Viktor Hulík és Marion Drugda szigorúbb szabályosságú műveinek mozgatásával. Hulík négyzetekkel manipulál, Drugda több, bonyolultabb geometriai formációt helyez egymásra, amelyeket több változatban is kipróbál. Ezek a művek egy egységbe foglalják a sorozatot, amelyet a kombinációk tetszőleges kibontása nyomán ismerhetünk meg.

A MADI-művészek fontosnak tartják a játékosságot, azt, hogy a mű létrehozása örömet szerezzen az alkotónak, de örömet szerezzen a befogadónak is, aki a mozgatással, az egyes elemek áthelyezésével be tud kerülni a mű kreációs aktusába. Persze, vannak olyan munkák, ahol a művész másképpen értelmezi a mozgást: Saverio Cecere önmagában oldja meg a tér minden irányban történő kinyitását, Haász István visszafogottan nyitja meg a teret, s így lép ki a festészet hagyományos síkszerű felületéből. Más munkákon, mint Saxon-Szász János sárga-fehér kompozícióján, amely a Meditatív struktúrák című három tagból álló sorozat középső része, vagy az uruguayi Bolívar sötét tónusú, de mégis vidám hatású-hangulatú több négyszögű elemet egymáshoz rendelő művén, vagy a francia Claude Pasquet fekete négyzetein a síkon a nagy homogén színfelületek egymáshoz való kapcsolása indíthatja meg a szemlélőben a rácsodálkozást a szabályos dinamizmus látványa nyomán. Mások, mint Bányász Éva, Piergeorgio Zangara, hogy csak néhányukat említsem, a poligonalitás, a sokszögűség elvét helyezik előtérbe, Péri László térkonstrukcióinak, Kassák Lajos képarchitektúráinak hagyományát és emlékét idézve fel. Az ő munkáikban nem csupán 3- vagy 4-szögű formák jelennek meg, hanem a sokszögű elemek együttesen alkotnak egy új konstrukciót, amelyben a színes sokszögű struktúrák kerülnek egymással dinamikus kapcsolatba.

A MADI nemzetközi művészeti csoport. Tagjai a világ minden részéből tevődnek össze Dél-Amerikától Európán át Japánig, ami alapján nyilvánvalóan gondolhatjuk, hogy az egyes művészek nem azonos művészeti gyökerekkel, tanultsággal érkeztek-érkeznek a csoportba, hiszen meghatározó számukra, mely országból, s milyen művészeti hagyománnyal jönnek: például a magyarok esetében erősebb a kötődés a konstruktivista hagyományokhoz, az olaszoknál a futurizmus hatása, annak is a mozgás, a dinamizmus elemének a hangsúlyos alkalmazása dominál, a franciák inkább a racionalista művészeti kultúrához nyúlnak vissza. Azonban nem kevésbé meghatározó az egyes alkotó egyéni irányultsága, érdeklődése, képessége, önálló művészeti koncepciója és individuális művészi kifejezési nyelve. A nagy öreg, az alapító, s máig aktívan alkotó művész és egyben teoretikus, Carmelo Arden Quin, aki 1946-ban hozta létre a mozgalmat, biztos bázist jelent a csoport tagjai számára, mert határozott alapelveket fektetett le, de egyben a nyitottságot követeli meg saját magától és a csoporthoz kapcsolódó minden művésztől, azt, hogy egyéni hangon szólaljanak meg, egyéni nyelvezetet alakítsanak ki, s ebben kiváló példát nyújt a különféle nemzedékekhez tartozó művészeknek, mint ahogyan látható a kiállításon szereplő, a MADI-mozgalom elveit tökéletesen megvalósító emblematikus munkáján is, amely nagy kincs a Mobil MADI Múzeum gyűjteményében.